DóczyTOP
-
Dóczys egyenruha 2025 – Tüdős Klára emlékére
Zsindelyné Tüdős Klára, iskolánk egykori diákjának születésének 130., és halálának 45. évfordulója alkalmából pályázatot hirdetünk „Dóczys egyenruha 2025 – Tüdős Klára emlékére” címmel. Kortárs iskolai egyenruha tervezésére bíztatunk titeket!
-
Kémia és képzőművészet
Hunyadi Panna Rebeka, a 12.A osztály tehetséges tanulója neve már korábban is felmerült a kémiai sikerei kapcsán. Ezúttal inkább a művészetek kerültek szóba, hiszen ezek legalább olyan közel állnak hozzá, mint a természettudományok. Fazakas Hanna 12.C osztályos tanuló jegyezte le Panna gondolatait.
-
Egyedülálló élmény Szegeden
November közepén Bacsó Barnabás 12.C osztályos tanuló két diáktársával Börcsök Balázzsal és Pándy Dorottyával, Takács Judit tanárnő kíséretében részt vett a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Tudományos Versenyén. A következő cikkben Barnabás az élményeikről mesél.
-
Szerkesztőtársunk az országos fordulóban
Szerkesztőségünk egyik leglelkesebb tagja, Losonczi Sarolta, a 9.C osztály tanulója, a Fiatal tollak elnevezésű novellapályázaton az országos fordulóba jutott. Büszkék vagyunk rá, és gratulálunk a szép eredményhez!
-
Két fiatal, egy közös szenvedély
Két fiatal, egy közös szenvedély: a karate. Rácz Viktória és Bacskai Bence őszintén mesélnek arról, hogyan formálta életüket a Shinkyokushin, hogyan tudják összeegyeztetni a tanulást a sporttal, és hogyan zajlik a versenyekre való felkészülés időszaka. Az interjút Sánta Hanna és Páll Hanna 9.B osztályos tanulóink készítették.
-
DóczyTop szavazás
Diákok kezdeményezésére szavazást indítottunk, hogy kiderítsük, mik a DóczyTop-ok. A felmérés október 22-én lezárult, és most bemutatjuk a „nyerteseket”! A szavazás eredményeit Szabó Sára 9.A osztályos tanuló összesítette.
-
Szárba szökkenő művészet a Dóczyban
Az Égerházi Imre Alkotói Ösztöndíjat idén, Hofgárt Nóra Melinda nyerte el. Ki és miért kaphatja ezt az elismerést? Nórival Nagy Nelli Boglárka 12.C osztályos tanuló és Fekete Hanna Zsófia egyetemi hallgató beszélgetett.
-
Tervezz Dóczy-egyenruhát!
ZSINDELYNÉ TÜDŐS KLÁRA SZÜLETÉSÉNEK 130., HALÁLÁNAK 45. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK!
-
Szabó Magda-díj (2025)
Bánfalvy Ágnes színésznőt a Dóczy25 rendezvénysorozat keretében tiszteletbeli dóczys diákká fogadtuk. Perla Erzsébet tanárnő beszámolója itt olvasható.
-
Kémia Tábor – Élmények a DE TTK nyári táborából Dóczys diákkal
A DóczyTop rovatunkat azzal a szándékkal hoztuk létre, hogy tehetséges diákjaink teljesítményét és sikereit bemutathassuk. Hunyadi Panna Rebeka 12. A osztályos tanulónk kiemelkedő eredményeket ér el kémiából, akit édesapja, Hunyadi Mátyás, valamint Bárány Zsolt Béla tanár úr segítenek az útján. Nyáron egy kémiai táborban vett részt, amelyről boldogan mesélt Fazakas Hanna 12. C osztályos tanulónknak.









