Miért éppen a Dóczy?

A Dóczy25 nosztalgiázása közben támadt az ötletem, hogy régi diákjaink meséljenek arról, miért választották annak idején iskolánkat, és mit adott nekik az iskola a későbbiekben. Érettségizett diákjainkat kerestük meg azzal a nem titkolt szándékkal, hogy gondolataikkal talán kedvet csinálnak azoknak a gyerekeknek, akik még nem tudják, hol tanuljanak tovább.

A felkérésemre tömegével érkeztek vissza a kedvesebbnél kedvesebb, történetekkel teli beszámolók. Ahogy olvastam, mindegyikben volt valami közös: mindannyian megemlítették azt a kötődést, ami a Dóczy falai között egy életre kialakult.

A most induló rovatunkban minden héten három, már érettségizett diákunk foglalja össze röviden a kezdőoldalunkon, mit jelent számára a Dóczy. Ezen a héten Szépfalvi Zoltán szívet melengető sorait olvashatjuk, aki jelenleg joghallgató a Debreceni Egyetemen, és 2022-ben érettségizett.

Gubányi Alíz az első négyévfolyamos osztályközösség tagja volt, jelenleg tanítónéninek készül és kedves nosztalgiával emlegette az első magyarórákat, amikor a tanárnő egy jó tanácsot adott nekik. Ahogy fogalmazott:
„Sosem felejtem el, amikor kilencedikben a magyartanárunk azt mondta, hogy hallgassuk meg a Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni című dalt, és mi is kezdjünk el élni, nyissuk ki a szemünket. Ez a gondolat azóta is elkísér, és motivál, hogy minden nap tanuljak, felfedezzem a világot, a múltat, az irodalmat és a kultúrákat. Mindig nyitott szemmel éljem az életem.”

A harmadik megszólalónk ezen a héten Csatári Veronika volt, aki 2021-ben érettségizett. Jelenleg emberi erőforrás tanácsadó mesterképzésen tanul, és HR-gyakornokként dolgozik egy KKV-nál. Többnyire a Dóczyban eltöltött élményeiről mesélt: a csendes napok délutáni programjairól, a közös korcsolyázásról, bowlingozásról, az osztálykirándulásokról – ahol minden évben más és más élményekben lehetett részük és természetesen kiegészítette a mondandóját azzal, miért éppen a Dóczy.

Számomra nagyon érdekes volt olvasni volt diákjaink visszaemlékezéseit, és papíron látni a megfogalmazott „dóczys életérzést”. Ezúton is köszönöm nekik, hogy elfogadták a felkérést, és sok sikert kívánunk nekik mindannyian a továbbiakban! Vigyék hírünket, és bármikor szeretettel várjuk vissza őket, hogy meséljenek.

Kedves volt diákunk, ha ezt olvasod, és kedvet érzel ahhoz, hogy elmondd: „Miért éppen a Dóczy?”, kérlek, írj és oszd meg velünk!
A hirmondoczy@doczy.reformatus.hu címre várjuk a színes beszámolókat.

Teleki Mária, a Hirmondóczy főszerkesztője